|
Egyesületünk 1989 októberében
kezdte meg működését. Az egyület
alapítőja és elnöke Juhász Csaba. Az egyesület célul
tűzte ki az aikido személyre szóló tanítását,
elutasítva az üzletszerűség, a tömegszerűség
gondolatát. Munkánk során megismertettük,
terjesztettük az aikido-t Sopronban, a régióban.
Ennek egyik fontos eleme volt a Budo-gála melyet
már 8 alkalommal rendeztünk meg. A 9. Soproni
Budo-Gála szervezési munkálatai
már megkezdődtek. Két alkalommal szerveztünk
a Sopron városában Japán-napot,
mely egy kis szeletet tárt az érdeklődők
elé a csodálatos japán kultúrából.
A Kobayashi rendszerben négyszer szerveztünk
edzőtábort Sopronban, 1995,-2002,- és 2009-ben melyeket
Kobayashi Hiroaki sensei
vezette, illetve 2006 tavaszán Masuda Manabu sensei vezetésével.
Tagságunk kezdetben az egyetem
diákjaira helyezett nagyobb súlyt. Az
idők folyamán arányuk a városban
élő tagjainkhoz viszonyítva jelentősen
lecsökkent. Az Aikido-t gyakorlók kora 3 és 65 év
között van. A nők arány a 10%-ot közelíti
meg. Jelenleg létszámunk a hegykői dojo-val
119 fő (2011 - február).
2005 őszén megnyitottuk a Yamaishi dojo-t Hegykőn a sportcsarnokban. Jelenleg a sportcsarnok kistermében tartjuk az edzéseket.
|
|
Az MKDE-t azok a magyar
aikido-oktatók alapították, akik kapcsolatba kerülve a tokiói Aikikai Kobayashi
Dojóval meg kívánták honosítani annak oktatási módszereit, technikai
elképzeléseit Magyarországon is.
A Kobayashi Dojo magyarországi kapcsolatának
története 1992-ben kezdődött, amikor is a Zrínyi
Miklós Katonai Akadémián működő Honshin Dojo
vezetője, Szabó Balázs egy tanítványán,
Skuczi Lászlón keresztül megismerkedett Tamura
Tsuneo shihannal, aki Kobayashi Dojo instruktor volt. Élénk
levelezés kezdődött, majd 1993. áprilisában
Szabó Balázs, Juhász Csaba és Skuczi
László Varsóban találkoztak Kobayashi
Yasuo-val, a Kobayashi Dojo vezetőjével. Egy hónappal
később Budapestre érkezett Kobayashi sensei fia, Hiroaki,
s edzést tartott a Honshin Dojóban.
Közben a Honshin Dojo köré egyre
komolyabb csoport kezdett szerveződni, az ezt az aikido-vonalat
követni kívánók létszáma
folyamatosan nőtt, ami kibővítette lehetőségeket.
Az első teljes edzőtáborra 1993. augusztusában
került sor, Tamura Tsuneo vezetésével. A következő
évben, 1994. augusztusában ismét Tamura sensei
vezette a nyári edzőtábort, majd szeptemberben Szabó
Balázs Tokióba utazott, s megbeszéléseket
folytatott Kobayashi Yasuóval. 1995. júliusában
meghalt Tamura Tsuneo, aki a kapcsolat kezdeti időszakának
irányítója volt, helyét Kobayashi Hiroaki
vette át, (ő vezette 1995-ben, 2002-ben és 2009-ben az augusztusi
tábort Sopronban). Júliusban Szabó Balázs
újra Tokióba utazott s tárgyalt Kobayashi sensei-jel
a kapcsolat hivatalossá tételének lehetőségéről.
A remények 1996-ban váltak valóra:
ebben az évben a nyári edzőtábor vezetésére
maga Kobayashi Yasuo sensei érkezett Budapestre, s megrendezésre
kerültek az első dan-vizsgák is. Szeptemberben összeült
az a 12 instruktor, akik már addig is szorosan együttműködve
dolgoztak, s megalapították a Magyarországi
Kobayashi Dojók Egyesületét (MKDE).
Az Egyesület fő célja, hogy a Kobayashi
Dojo által képviselt aikido-szemlélet, technikai
rendszer és szervezeti működés meghonosodjék
Magyarországon is, mindez olyan szervezeti keretek között,
amelyek lehetővé teszik a dojók kölcsönös
érdekeken alapuló, intenzív együttműködését.
|
|
Az aikido oktatást, mint fő tevékenységet folytatja.
1961-ben született, élelmiszeripari mérnök, közgazdász, minőségügyi szakmérnök. 1986-ban, első mestere, Pápai Tamás (1.dan)
vezetése alatt
kezdett aikido-t gyakorolni Székesfehérváron. 1989-ben
költözött 3. kyu fokozattal Sopronba. 1989 októberében tartotta Sopronban az első aikido edzést. Munkája során sok százan ismerkedtek
meg az aikido-val. 2003-ban néhány saját nevelésű tanítványa
megszerezve a mester fokozatot önálló csoportot alakított
Sopronban.
A soproni Zanshin AIKIDO Egyesület vezetője, annak alapítója.
1996-ban az MKDE egyik alapítója volt. Jelenleg az MKDE
, egyik vezető instruktora. 1999-ben, 2006-ban járt Japánban.
Az Aikido melett Kashima Shin Ryu Kenjuttsu-t tanul John Rogers (6.dan)sensei vezetésével és Jodo-t Réthi Hunor (2.dan) vezetésével
Az 1.dant 1994-ben,
a 2.dant 1997-ben, a 3.dant 2001-ben, a 4.dant 2006-ban szerezte meg.
|